Véres felkérés

Ahogy a folyosón haladtunk a szembejövők forgatagában Mit egyszer csak az ablakhoz húzott és megálltunk, ami ilyen emberáradatban elég veszélyes volt. Megfogta a kezemet és nagyon komolyan rám nézett.
- Mi az? - kérdeztem mosolyogva, de azért kicsit értetlenül. Ő továbbra is komolyan nézett szűk, barna szemeivel.
- Ma ne hagyd, hogy lenyomjalak - erre kitört belőlem a nevetés és magamhoz öleltem.
- Rendeben - erre ő ellökött magától.
- Ezt már mondtad egy párszor. Ne hagyj nyerni, kérlek - sóhajtott és a komolyság helyére valamiféle szomorúság és csalódottság keveréke ült. Az én arcomról is lefagyott a mosoly, és teljes komolysággal bólintottam.
- Ígérem, alaposan elverlek - pár másodpercig még tartottuk magunkat, de erre a kijelentésre már ő se bírt magával, és egymás vállára borulva nevettünk, aztán ismét bekapcsolódtunk az emberáradatba. Mit még azért néhányszor a lelkemre kötötte, hogy nem fogom hagyni magamat, én pedig megígértem, hogy nem fogom.
Ahogy beléptünk a terembe ismerős látvány tárult elénk. A terem olyan volt mint egy felfelé szélesedő, sötétített üvegből készült üveg verem. Szintekre volt osztva ahogy egyre szélesedett. Az elsőn voltak az öltöző padok. A másodikon a fegyverek és a harmadikon voltak a gyakorló bábuk. Az első és a második gyűrű között egy kis kiálló páholyszerű volt, onnan irányította az órákat a mesterünk. Steelo története ismeretlen a számomra, szerintem csak el akarja tartani magát, és a családját odakint, nem tör nagy babérokra. Magas, vállas ember volt, fején a hajnak már csak a nyoma látszott és az, hogy sokat megélt. A homlokától a tarkójáig hegek borították, néhány nagyon csúnyán forrt össze, így foltokban fekete volt a bőre alatt megalvadt vértől. Mindig tekintélyt parancsoló hangon beszélt, és a magasból lenézve ránk irányította az óra végi mérkőzéseket. A fia Rollo velünk volt egy idős, és apja befolyásának köszönhetően mindenki félt tőle, akinek volt esze hozzá. Én is tartottam tőle, hiszen nem tudom hogyan küzd, sose kerültem még vele arénába.
Fél órányi bemelegítés és edzés után Steelo megjelent a páholyba és lenézett ránk. Meglobogtatott egy papírdarabot, majd a korlátra könyökölt, úgy kezdett el beszélni.
- A mágus avatás egy halamas cécó mint azt ti is tudjátok - sóhajtott és türelmesen várt, míg mindannyian alá nem gyűltönk és egyfajta csendes áhítattal nem figyeltük - Idén én is szerepet kaptam, mégpedig olyan módon, hogy egyet kiválaszthatok iskolánk küldötteiből - összesúgtunk alatta. Amennyire hallottam senki nem ismeri jól az avatás szabályait, nem akart önként vállalkozni senki, ahogy én sem. Mit mögé bújtam, átöleltem a karját és lábujjhegyre állva államat a vállára támasztottam. Ezen már senki nem botránkozik meg, pedig néhány éve még nagyobb szám lett volna, mint Steelo mondanivalója.
- Ilyen nagy nyilvánosság előtt kívánod átadni nekem a lehetőséget? - szólt magabiztosan Rollo és felmosolygott apjára. Hasonlított rá. Magas, kopasz fiú volt, markáns arccsonttal, szúrós, szűk szemekkel és kivételesen fejlett izomzattal. Egyik karján vörös volt a hús a kézfejétől futottak a roncsolt szövetek egészen a nyakáig. Olyan volt, mintha valami méreg futott volna végig rajta ami örökre megbélyegezte. Vonzónak találtam Rollot, főleg akkor mikor ilyen nagyképű és fellengzős volt. Soha nem beszéltünk még, de nem is hiszem, hogy valaha szóba állnék vele. Hallottam egy párszor ahogyan a lányokkal beszél, lekezelően, hogy biztosan érezzék, alacsonyabb rendűek mint ő.
- Éreztem, hogy magadra fogod venni ezt a felhívást - egyenesedett fel Steelo - De most, nem rólad szól a játék, fiam - az utolsó szót már már undorral ejtette, hogy a fiú érezze dühét - Mielőtt a sorsolás módjára térnék rá, el kell, hogy mondjam nektek, ha kiválasztott lesz valakiből, az azt jelenti, hogy juttatásokat kap. A családja egy teljes éven keresztül élelmet és pénzt kap, ami az itt jelenlévőknek én úgy gondolom nem ártana - ismét sustorgás futott végig rajtunk.
- És mi lesz a választás módja? - szólt egy fiú hátulról, akit nem ismertem.
- Első vérig játszma - szólt elégedetten a férfi - Mind ismeritek a szabályokat, szóval kezdjünk. Bibiana és a fiam kezdi meg a játékot. Válasszatok fegyvert.
Az adrenalin a fejembe szökött, hallottam a szívverésemet. Minden letompult körülöttem. Azt hiszem most érezte meg a testem a Rollotól való félelmet. Azt mondták, akik harcoltak vele, hogy kegyetlen és erős. Én hozzá képest kicsi, vékony és gyenge voltam. Steelo meg akart alázni, és ez nem tetszett. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom magamat és határozottan markoltam meg egy kétkezes kardot.
Ahogy a berendezett aréna felé mentem sokan kinevettek a karddal a kezemben. Nem voltam alacsony, de a penge majdnem nagyobb volt mint én magam. Rollo hetyke vigyorral az arcán lépett velem szembe a kör szélére és biccentett.
- A szerencse legyen veled Picim - a magasba emelte a kardját és várt. Biccentettem és én is megemeltem az enyémet.
- Kezdjétek már el! - üvöltött Steelo parancsolón. Kiűztem az adrenalin zavaró lüktetését a fejemből, mély levegőt vettem és vártam az elős csapást.
Nem kellett sokáig várnomrá, hiszen Rollo azonnal neki is iramodott. Lomhán, nagy suhintásokkal harcolt, könnyedén tértem ki a csapásai elől. Ezt látván, néhány egyszerű lökést mértem a hátára, tarkójára majd mikor már látszott rajta a düh, a hajlatára csaptam. Hasra esett. Ahogy tápászkodott fel, lihegve a sérült keze elé tartottam a kardomat. Az övé messzebbre csúszott az eséskor, nem tudott érte nyúlni. Izzadtan nézett fel rám.
- Gyerünk Picim - megnyalta a szája szélét - De nézz közben a szemembe. Látni akarom ahogyan csinálod.
Ez felizgatott egy furcsa bizsergés lett urrá rajtam ami átvette az irányítást. Lassan vágtam végig hosszában a karját, a vállától a könyökéig és közben a szemét figyeltem. A pupillája kitágult, de nem rebbent az arca. Mosolygott és izgatottan lihegett. Elvettem a kezétől a pengét és a sebre nem is nézve, totális közönyt erőltetve magamra Steelo felé fordultam és megemeltem a véres pengét.
- Szép volt Bibiana. Végre figyeltél arra, amit az órákon mondtam neked - mosolyra húztam a szám szélét, igyekeztem nem zihálni, ahogy az adrenalin sokadik lökete fölülkerekedett rajtam.
A többiek nem voltak kihívások. Rollo legyőzése úgyéreztem legyőzhetetlenné tesz. Olyan könnyen ejtettem sebet mindenkin, hogy még magam is meglepődtem. Mit nyakát úgy sikerült megvágnom, hogy ő a menekülő, védekező taktikát választotta, meg se próbált megtámadni. Széepn sorban mentem végig mindenkin. Ahogy halattam a tömeg vége felé egyre brutálisabban csináltam. Az utolsó fiú volt az, aki rákérdezett a sorsolásra. Jelentéktelen volt. Az arcát pörsenések csúfították, bajsza még csak pelyhedzett. Az oldalán ejtettem vágást.
- Ez a végjáték kedvemre való volt - nevetett Steelo ahogy végig nézett a fiúkon és rám mutatott - Egy madárcsontú, százhatvan néhány centis lány, győzött le benneteket fiúk - a ruhám ujjával le akartam törölni az arcomról az oda fröccsent vért, de csak végig kentem vele az egészet. Úgy festhettem, mint valami barbár. De tetszett az érzés - Féljetek, mert ha így halad, mindegyikőtöket meg fog egyszer ölni.
- Szép volt Picim - hallottam Rollo dörmögését. Oda fordultam, a karját tisztította és valami furcsa, állati, erőszakos vággyal a szemében figyelt.
- Gratulálok Bibiana - szólt Steelo, aki idő közben a lépcsőn le sétált a küzdő térre és most felém tornyosult, kezében egy arany lemezzel amibe az iskola szimbóluma, egy kardot markoló hét ujjú ork. Átvettem és biccentettem.

Fagyos Dél

A virtuális világ egy dupla gyűrű alakú földszakasz, a földrészek között pedig tengerek húzódnak. A közepén egy hatalmas hegy áll aminek a tetején áll a legszentebb hely. Egy templom aminek csak a legmagasabb tornya látszik, a többi része a hegy belsejében húzódik szövevényes katakombák és folyosó rendszerek. Állítólag szerzetesek élnek odafent akik ügyelnek arra, hogy a jó és a rossz egyensúlyban maradjanak. Elég sekélyes, szerintem nem él ott senki, csak ki akarták tölteni a textúrát. Talán még a kezdetek kezdetén az első felhasználók, mint anya és Luc ott tanulták meg az itteni dolgokat, ott kezdtek el mindent.
Mi délen élünk, a fagy birodalmában. Itt állandóan hideg van, évente csak egyszer jön el az enyhülés, ami azt jelenti, hogy két héten keresztül nem esik több méter hó, csipognak a madarak mindenfelé és a folyók zubogni kezdenek. A folyókból ilyenkor fel tudjuk tölteni az éves ivóvíz készleteket, amit gyorsan meg kell tennünk, hiszen ez az enyhült állapot tényleg nem tart tovább néhány hétnél. Ilyenkor mindig kifekszünk a sziklákra napozni és a folyóba ugrálunk pancsolni. Ha valaki elég jó, az merülni is tud és gyönyörű köveket és fémeket hoznak fel azoknak akiket szeretnek. Szerettem itt élni, olyan csodálatos tudott lenni a fagyos táj ahogy a nap fényében csillog pompás színekben. Egy jegyes csodavilág volt ez. A fenyők komor zöldje az éjjeleket húsba maróan félelmetessé, a nappalokat pedig vérfagyasztóan misztikussá teszi. Susognak és recsegnek évszázados bölcs nyugalommal. Csodálatos.
A házunk két szintes kétrétegű faház. A fa egymás mögött két rétegbe lett felhúzva, hogy így több meleget tartson bent. A padlót is fa lécekkel burkoltuk le és egy éve Leven találmányának köszönhetően forró vízzel fűtjük a lenti helység padlóját. Lent van a konyha, a raktár és a mosó szoba, az emeletet pedig két szobára osztottuk. Az egyik szoba anyáé volt. Az elmebaja miatt be van ültetve mindenféle növénnyel, mert az megnyugtatja. A kandallóját se gyújtja be soha, csak fekszik egész álló nap és néha beszélget valakivel. Furcsa zajok is szoktak kiszűrődni, de mikor bemegyünk akkor csak fekszik és alszik. Úgy érzem anyának és Lucnak is vannak még olyan titkai amikről nem tudunk semmit. A másik szoba hármunké. Van benne egy hatalmas ágy, amihez két lépcsőfok vezet fel, szemben vele a egy állandóan lobogó tüzű kandalló. Aromákkal és olajokkal illatosítjuk a szobát, hogy Liza valami jó emlékkel is távozzon innen, ne csak az anya szobájából éjjelente és napközben kiszűrődő furcsa nyöszörgések és zajok maradjanak meg neki a gyerekkorából.
Most még mindketten alszanak, így gyorsan kisurranok a hálóból a napi ruhámban, lesietek a konyhába ahol eszek egy kis aszalt zöldséget kenyérrel, aztán bedugom a fejemet a mosdótál jeges vizébe. Szeretem ahogy a meleg arcomba belemar a fagyos, friss víz. Ilyenkor egy pillanatra megfagynak a gondolataim és pánik szerűen ki akarom húzni onnan az arcom. De bent tartom a fejem és a forró adrenalin végigfut rajtam és a fejem lüktetni kezd. Na ekkor húztam ki a fejemet a vízből. Megtörlöm az arcomat és a hajam vizes részét a kemény szövésű törölközővel és elindulok az iskolába.
Corin, a lovam már várja, hogy induljunk. Türelmetlenül toporog a karám elején. Felszerszámozom és már indulunk is. Alvó falvakon lovagolunk keresztül, aztán megállunk egy kovács műhely előtt néhány faluval odébb. Egyre hidegebb van ahogy haladunk, szóval felvettem a szürke, kopott kapucnimat. Az üzletből egy magas, pufók, barnás-vöröses hajú fiú lépett ki. Ahogy bezárta az ajtót és lelépett volna az útra, orra esett a lépcsőn. Felnézett rám a lóra mély barna szemeivel, felpattant és közben motyogott valamit.
- Reggelt Mit - köszöntem vidáman és a kezemet nyújtottam neki, hogy felhúzzam magam mögé a lóra.
- Szia Bibi - átkarolta a derekam és tovább is indultunk.
- Rosszul indul a reggel?
- Apám megint ivott. Már vagy öt éve történt de még mindig nem heverte ki teljesen anya halálát.
- Nagyon szerette - mondtam és kicsit jobban meghajtottam a lovat, hogy biztosan oda érjünk.
Az iskola egy üveg kalitka volt. Kívülről minden bent történő mozgást látni lehetett és szerintem ez elég bizarr volt egy kicsit. De minden esetre nagyon fényes volt állandóan, nem kellett a gyertyákra költeni, csak az alaksorban és az esti órákon.
Mit volt az egyetlen barátom. Őt is onnan ismerem, hogy anyámnak jó barátja volt az ő anyja ezért mikor kicsik voltunk sokat jártunk össze. Ismerjük egymás gondolatait, és jól tudjuk mikor mit érez a másik és a gyógyírt is tudjuk rá. Ő már volt lánnyal. Igen, ezt az esés után senki nem gondolta volna róla, de a falujának a leggazdagabb lányát fektette meg. A család a fővárosba költözött, így a kis románcuknak vége szakadt, de akkor is hihetetlen. A srác, aki a saját lábában is elesik, hogy tarthat előrébb mint az osztály vagány fiújai, akik vállasak, nem vörhenyesek, a szemükben a hódítás tüze ég, az arccsontjuk markáns és magabiztosak. Na igen, őket körözte le az én ügyetlen és vállatlan barátom. Szeretem, de valahogy sose találtam vonzónak, pedig már próbálkoztam vele, mikor Luc küldött egy üzenetet, hogy tervezzük meg a jövőnket.
Ahogy beléptünk a kapun, megcsapott a forróság ami mindig ott lengett az üveg hegyben. A falakon pergamenekkel hirdették az idei mágusavatást. Szereplőket válogattak, akik nem értettek a mágiához. Minden évben ez volt az évad egyik záró szenzációja, bár még sose láttam. A gálára minket nem is szoktak elhívni. Évekkel ezelőtt jött egy meghívás, mikor Leandert előléptették, de akkor is olyan volt, mintha rossz helyen lettünk volna. Mindenki csak azt kérdezgette, hogy kik vagyunk és mit keresünk ott.
Vívás óránk volt, ahonnan nem szerettem késni.

Egy új hajnal

A világ teljesen megváltozott a harmadik világháború után. Az emberek nem érezték többé a mindennapok kihívásait, így minden olyan szürkévé és érdektelenné vált a hétköznapokban. A szmog már nem csak a repülőgépek szintjén volt jelen, de mintha minden nap egyre lejjebb kűszott volna a néma fájdlomban ami körülvette a mindennapokat nyugodtan élő embereket. Minden automatizálva volt már, így már senki nem gondolkozott nagy, újító tettekben. A tudósok inkább arra törekedtek, hogy elfelejtessék az emberekkel a múltat, eltüntessék amit alkottak.
A harmadik világháború nem ember és ember között zajlott. A zoury-kat néhány évtizede ismerhette meg a világ. Egy olyan technikát dolgoztak ki a tudósok, melyel kapukat nyitottak más világokba. Más univerzimok középpontjába, melyek kihaltak voltak nagyrészt. Kivéve a nyolcadik kapu nyitását, melyre mintha már számítottak volna a kapu másik oldalán. A zouryk egy fejlett nemzet. A világuk tele mágiával, varázslattal és halállal zúdult át a miénkbe. A katonák sorra haltak. A zouryk végül üzletet ajánlottak és a vezetők elfogadták. A kaput nyitvatartották és a vezetés a Földön már csak szimbolikus volt, a politika és minden egyéb is egy ismeretlen vezető kezében központosult akit mindenki csak Zyriumnak hívott. Új nemesség alakult ki mely a zourykból és a velük házasodókból alakult ki. Igazi tökéletesség született az ilyen frigyekből. Gazdagok, kik képesek voltak megfelelő gyakorlással elsajátítani őseik varázslatait. Ezt mondják legalábbis.
Anyám hibenációs kísérletek alanya volt még a harmadik éra előtt. Mikor kiolvasztották, a háborúnak még nyoma sem volt, de senki sem selytette, milyen közel is jár. A huszonegyedik század gyermeke volt de a huszonharmadikban tért magához. Kutatóként dolgozott a kormánynak. A kapuk fejlesztésén dolgozott egyre nagyobb sikerrel. Egy este a főnökével, Luckal a sokadik próbálkozásnál rosszul kalibrálták a nyíló pontot. Anyám túl közel volt a kapuhoz ami magához rántotta és energiát pumpált belé. Az energia megtermékenyítette aznap este ahogy reszketve Luc kezei közt feküdt. És azóta is volt, hogy évente akár kétszer is. Tizenkét idősebb testvérem van és egy húgom. Mi vagyunk csak Luc mellett a mára beteges anyám mellett. Áttették a hiba után őt is és Lucot is áthelyezték egy új projekthez, ahol egy televiziós showt készítettek. A helyszínét egy olyan kapu nyitásával biztosították, mely képes egy üres, formálatlan teret adni a készítőknek, akik hosszú évek tervezése után megtöltötték egy világgal. Megkezdődött a szereplők kiválasztása, anyám tudta, hogy nincs más választása, így jelentketett a kezdő nyolcvan karakter közé. Luc vele tartott, hogy ott is támogatni tudja, de útjaik hamar szét váltak, mikor a férfit a déli Jégpalotában a király hívta magához szolgálatra és így anyámra kellett hagynia azt az istállót, amiben most is élünk. Már csak hárman vagyunk vele.
Időközönként az embereknek ki kell lépniük a gépből, amit úgy alkottak meg, hogy a fizikai test nem öregszik, míg a virtuális ötször lassabban. A tizenhat évem alatt talán talán húsz napot töltöttem a Földön. Évente minden színész nyolc napot tölthet kint, ezt általában nem szokták felhasználni. Aki egyszer belép, többé nem tudja magát a világban otthon érezni. Egyszer megnéztem hogyan is működik ez a sorozat. A különbörő szereplők életének folyására lehet előfizetniük azoknak akiknek van tévéjük. Ez az egyetlen műsor az állami hírek óránként jelentkező tudósításán kívül. Mi az előfizetések arányában juttatásokat kapunk a világban és a filmben egyaránt. Ahogy figyeltem a statisztikákat rájöttem, hogy nyomorúságos életünket Lucnak köszönhetjük, és ezért sokkal tartozunk neki. A négy uralkodó egyikének tanácsadója így rengetegen fizetnek elő arra, hogy minden lépését figyelhessék. A juttatásainak azt a részét ami nem életfeltétele elküldi nekünk, hogy fent tudjuk tartani a lovardát és magunkat.
Ebben a gyártott világban az emberek úgy nézhetnek ki ahogyan csak szeretnének. Mikor először beülnek a gépbe szerkeszthetik a kinézetüket, így nagyon változatos a benti világ. Anyám azt szerette volna, ha mi, lévén egyszerű karakterek vagyunk akik egyszerű emberek, maradjunk csak meg eredeti kinézetünkkel. Halovány, márván fehér bőrünkön tintaként rajzolódnak ki a szeplők melyeket a napfény csak még erőteljesebbé tesz. Fakó zöld és kék között játszó szemünk van és aranyszőke hajunk ami eleinte olyan göndör, akár az angyaloké az ősi templomok falain, aztán már csak kusza hullámos. Egyetlen dologgal toldotta meg a családunkat. A különböző események amik nagy hatással vannak az életünkre azokról egy emlékezetes minta vésődik a testünk valamelyik pontjára. Leandernek már nagyon sok van, viszont nekem és Lizának, a húgomnak még egy sincs. Luna mellkasán egy vörös rózsa virított. Ez Georg miatt lehetett. Ő volt a faluban a pék fia és már hosszú évek óta udvarolt Lunának. Szeretném, ha egyszer úgy szeretne engem is valaki mint ahogyan ők szeretik egymást.
A fivéreink itt hagytak bennünket, hogy mi jobban élhessünk és anyát megfelelően tudjuk ellátni. Leander a legidősebb bátyám Liammal és Levettel együtt Luckal tartott és a palota szolgálatába állt. Lovagok, azt hiszem, vagy katonák. Lio és Lux kalózok lettek a belső tengeren. Sikeresek és ha a hírek igazak akkor mindent együtt csinálnak. Ők általában pénzt vagy valami ínyencséget küldenek haza. Lilac a déli sivatagok nagyura. Bordélyokat vesz és irányít, állítólag hatalmas a befolyása, de róla csak a külső világban hallunk, mert nem nagyon lép velünk kapcsolatba. Luc, Rover, Leven és Lucas környező városokban mentek és próbálnak megélni. Próbálják valahogy elindítani az életüket. Azért nem látogatnak meg bennünket mert haragszanak anyára. Önzőnek tartják amiért ilyen körülmények között nevel bennünket, holott Luc már többször felajánlotta, hogy magához vesz bennünket a palotában. Lina a keleti király ágyasa lett, miután egy ideig Lilackal dolgozott. Amennyire tudjuk már van vagy fél tucat fattya.
Leander engem iskolába íratott amiért sokan haragszanak rá és rám is, hogy nem utasítottam vissza. Rover a legközelebbi nagyvárosban tanul mágusnak. Sokat jár előadni abba az iskolába ahova én járok, de csak az idősebbeknek tart alapvető órákat. Főzni, varrni, lőni, lovagolni és vívni tanulok. A velem egyidős lányok kinevetnek a fiúk pedig megvetnek, levegőnek néznek. Emellett utálnak is mivel sok dologban jobb vagyok mint ők. Általában Roverrel vagyok. Vele császkálok, ő segít házit írni és sokat beszélgetünk. Amiatt, hogy fiúk között vagyok a hajamat kontyba fogom, melleimet egy szoros kendővel szorítom le, de már így is kezd látszani. Így olvadok be a többiek közé. Rovert is így figyelem, ahogy a lányokkal bánik. Mindig azt mondja, neki csak olyan barátnői vannak akik olyanok mint amilyen én leszek, ha megérek rá. Kiszámíthatatlanok és az ágyban vadak és huncutak.